Animi oblectamentum insincera Musa non carens


Verae historiae. Liber primus, I-IV

1 Ὥσπερ τοῖς ἀθλητικοῖς καὶ περὶ τὴν τῶν σωμάτων ἐπιμέλειαν ἠσκημένοις οὐ τῆς εὐεξίας μόνον οὐδὲ τῶν γυμνασίων φροντίς ἐστιν, ἀλλὰ καὶ τῆς κατὰ καιρὸν γινομένης ἀνέσεως, μέρος γοῦν τῆς ἀσκήσεως τὸ μέγιστον αὐτὴν ὑπολαμβάνουσιν· οὕτω δὴ καὶ τοῖς περὶ τοὺς λόγους ἐσπουδακόσιν ἡγοῦμαι προσήκειν μετὰ τὴν πολλὴν τῶν σπουδαιοτέρων ἀνάγνωσιν ἀνιέναι τε τὴν διάνοιαν καὶ πρὸς τὸν ἔπειτα κάματον ἀκμαιοτέραν παρασκευάζειν.

I Quemadmodum athlētīs, et hīs, quī circā corporis cūram exercentur, nōn habitūs modo bonī neque exercitātiōnum cūra est, sed opportūnae etiam remissiōnis, quippe quam partem exercitātiōnis vel maximam arbitrārentur: ita etiam hīs, quī studium in literīs posuērunt, convenīre arbitror, ut post multam sevēriōrem lectiōnem remittant cōgitātiōnem, et ad futūrōs labōrēs alacriōrem reddant.

2 Γένοιτο δ᾽ ἂν ἐμμελὴς ἡ ἀνάπαυσις αὐτοῖς, εἰ τοῖς τοιούτοις τῶν ἀναγνωσμάτων ὁμιλοῖεν, ἃ μὴ μόνον ἐκ τοῦ ἀστείου τε καὶ χαρίεντος ψιλὴν παρέξει τὴν ψυχαγωγίαν, ἀλλά τινα καὶ θεωρίαν οὐκ ἄμουσον ἐπιδείξεται, οἷόν τι καὶ περὶ τῶνδε τῶν συγγραμμάτων φρονήσειν ὑπολαμβάνω· οὐ γὰρ μόνον τὸ ξένον τῆς ὑποθέσεως οὐδὲ τὸ χαρίεν τῆς προαιρέσεως ἐπαγωγὸν ἔσται αὐτοῖς οὐδ᾽ ὅτι ψεύσματα ποικίλα πιθανῶς τε καὶ ἐναλήθως ἐξενηνόχαμεν, ἀλλ᾽ ὅτι καὶ τῶν ἱστορουμένων ἕκαστον οὐκ ἀκωμωιδήτως ἤινικται πρός τινας τῶν παλαιῶν ποιητῶν τε καὶ συγγραφέων καὶ φιλοσόφων πολλὰ τεράστια καὶ μυθώδη συγγεγραφότων, οὓς καὶ ὀνομαστὶ ἂν ἔγραφον, εἰ μὴ καὶ αὐτῶι σοι ἐκ τῆς ἀναγνώσεως φανεῖσθαι ἔμελλον.

II Conveniens autem illīs requiēs contingat, sī in iis legendīs versentur, quae nōn nūdam modo ex urbānitāte et venustāte dēlectātiōnem praebeant, sed cognitiōnem etiam nōn inērudītam suppeditent, quale quid etiam dē hīsce libellīs ut sentiant lectōrēs, futūrum existimō. Neque enim sola argūmentī peregrīnitās, neque quod in ipsō consiliō venustum est, ipsōs alliciet, neque quod mendācia varia probābilī et vērīsimilī ōrātiōne protulimus, sed etiam quod eōrum quae narrantur, unumquodque nōn sine cōmicā quādam hilaritāte respectum occultum habet ad quōsdam veterum poetārum, et historicōrum, et philosophōrum, quī portentōsa multa et fābulōsa conscripsērunt, quōs nōminātim scripsissem, nisi futūrum esset ut tibi ipsī inter legendum appāreant.

3 [...] Ἀρχηγὸς δὲ αὐτοῖς(1) καὶ διδάσκαλος τῆς τοιαύτης βωμολοχίας ὁ τοῦ Ὁμήρου Ὀδυσσεύς, τοῖς περὶ τὸν Ἀλκίνουν διηγούμενος ἀνέμων τε δουλείαν καὶ μονοφθάλμους καὶ ὡμοφάγους καὶ ἀγρίους τινὰς ἀνθρώπους, ἔτι δὲ πολυκέφαλα ζῶια καὶ τὰς ὑπὸ φαρμάκων τῶν ἑταίρων μεταβολάς, οἷς πολλὰ ἐκεῖνος πρὸς ἰδιώτας ἀνθρώπους τοὺς Φαίακας ἐτερατεύσατο. [...] ἐκεῖνο δὲ αὐτῶν(1) ἐθαύμασα, εἰ ἐνόμιζον λήσειν οὐκ ἀληθῆ συγγράφοντες. διόπερ καὶ αὐτὸς [...] ἵνα μὴ μόνος ἄμοιρος ὦ τῆς ἐν τῶι μυθολογεῖν ἐλευθερίας, ἐπεὶ μηδὲν ἀληθὲς ἱστορεῖν εἶχον - οὐδὲν γὰρ ἐπεπόνθειν ἀξιόλογον - ἐπὶ τὸ ψεῦδος ἐτραπόμην πολὺ τῶν ἄλλων εὐγνωμονέστερον· κἂν ἓν γὰρ δὴ τοῦτο ἀληθεύσω λέγων ὅτι ψεύδομαι.

III [...] Dux autem illīs(1) et magister eius scurrīlitātis, Homēricus ille Ulyssēs, ēnarrans Alcinoō, ventōrum servitia, et coclitēs, crūdīvorōsque, et silvestrēs quōsdam hominēs; ad haec multōrum capitum animālia, et versōs in animālia medicāmentīs quibusdam sociōs, quod genus multa ille ad imperītōs Phaeācēs prōdigiōsē ēnarrāvit. IV [...] at illum mīrātus sum, sī putārunt(1), fierī posse ut lateat, sē nōn vēra scripsisse. Quārē et ego [...] nē sōlus expers essem illīus fingendī libertātis, quandō vērī nihil narrāre poteram, cui nihil dignum dictū ūsū vēnerit, ad mendācium conversus sum, multō aliōrum mendāciīs ratiōnābilius: quandoquidem vel ūnum hoc certē vērum dīcō, mē mentirī.

(1) Dē eīsdem enim dīcitur quī admīrābilia et fābulōsa conscripsērunt manifestum omnibus mendācium fingentēs, ut Ctēsiās, exemplī grātiā, et Iambulus.

Imago: hic

Comentarios